2017. június 29- július 2.
A krónikás-szervező hangsúlyozza, hogy az utazás előtt soha nem járt Horvátországban! Ez egy pici előítéletet is jelenthetett, meg azt is, hogy szakavatott vezetőt kellett fölkérnünk könyvtáros kollégánk, Pastyik Endre személyében. Segítségünkre volt még Hicsik Dóri is, akit Szabadkáról ismerünk.
A társaság meglehetősen vegyes lett: Pest megyei könyvtárosok, családtagok, barátok, olvasók, ismerősök, az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesületből néhányan, Ipolyságról (Felvidék) és Szabadkáról (Délvidék) egy-egy kolléga.
A program célja volt a horvátországi magyar emlékhelyek egy részének fölkeresése, emlékezés Szent László királyunkra, természeti szépségek fölkeresése, valamint a horvát nemzeti könyvtár megtekintése.
A 45 fős csoport – elérve a határt – rögtön programmódosítással kezdett: kényszerűségből Letenye városközpontját és könyvtárat is megtekintette, mivel egyik utastársunknak ideiglenes igazolványt kellett készíttetnie. Nem bántuk meg, hiszen a könyvtárban barátságosan fogadtak bennünket, a környezet és az épület kellemes.
Varasd volt az első tervezett megállónk. Sétáltunk a főtéren, egyesek ismerkedtek a horvát ételekkel, majd átsétáltunk az Erdődy-várhoz. A vár belseje és külseje is egyaránt gyönyörű, körbejártuk, belül is megcsodálhattuk, bár a múzeumba nem mentünk be.
Zágráb következett, elsőként a horvát nemzeti könyvtár. Kis kalandozás után találtuk meg a modern üvegpalotát, maga az épület formája erősen megosztotta a társaságot, a könyvtárosokat és a többi résztvevőt is. Hiányolták a növényzetet, a tér „melegségét”, barátságosságát. A könyvtárosok viszont irigykedtek a nagy terekre, a dokumentumok „levegős” elhelyezésére. Én magam a sok olvasóra figyeltem – egyetemi könyvtár lévén persze ez természetes is.
Szakmai mélységekbe nem megyek bele, a könyvtár honlapját mindenki elérheti. Vezetőnk egyébként a tájékoztató osztály nagyon kedves vezetője, Irena Pilas volt.
Szállásunk az „I” Hotelben volt, a város külső részén. A körülmények (2-3 személyes, fürdőszobás szobák) megfelelők voltak, az ellátás is jó volt – bár nekünk nagyüzemi, hiszen kisebb helyeken szoktuk megszállni.
Második nap mentünk a Plitivicei-tavakhoz, természetesen nagy várakozásokkal. Én magam picit ellene voltam a programnak a távolság miatt, de többen emiatt jöttek elsősorban a kirándulásra. Ragyogó időben indultunk útnak – gyalog és a parkban közlekedő kisvonattal – de aztán az idő elromlott. Egyszerűen szólva ronggyá áztunk! Természetesen nézelődtünk is az esőben, fotóztak is egyesek, de azért elsősorban arra koncentráltunk, hogy a csúszós lépcsőkön ne essünk a vízbe. A park fenntartói nem voltak a csúcson, több ezer ember szállítását kellett (volna) megoldani – ez nem sikerült. A hangulatunkat azonban ez sem rontotta el, de még az sem, hogy a következő Szlunj faluba csak belépődíj ellenében lehetett volna bemenni (idegenvezetőt sem adtak volna!) vagy a falutól 2-3 km-re megállunk és gyalog besétálunk! Közben persze csöpörgött az eső, ezt nem vállaltuk, márcsak azért sem, mert még vizes ruhákban voltunk.
A következő napi program a tengerpartra vezetett, az Isztriai-félsziget kapujához, Fiuméhez, valamit az egyik szigetre, Krk-re. Fiume valóban sok magyar vonatkozással bír, hiszen évszázadokig valamiképpen a magyar államhoz tartozott, fénykorát a Monarchia idején élte.
Terszat (Trsat) várából fölülről tekintettük meg Fiumét, talán többet láttunk belőle, mint lentről! A városrészben éppen szentmise volt, a Szűzanya tiszteletére emelt kegytemplomban, a legendának érdemes utánanézni, most nem ismertetem. A vár – ahogy szinte minden Észak-Horvátországi vár, a Frangepánokhoz kötődik – valóságosan és legendákban is. Fiumében végigsétáltunk a korzón, nosztalgiáztunk a Monarchia idejére, megnéztük a kikötőt, a tengerpartot, a piacot, koszorúztunk Jókai Mór emléktáblájánál,
Krk szigetét én inkább csak a látvány kedvéért terveztem a programot – megérte! De mód volt szabad program keretében fürdeni, lábat áztatni, Frangepán-várat nézni, sörözni, fagyizni.
Negyedik napra maradt Zágráb belvárosa, a városnézés. A pályaudvartól indultunk, egy sétával jutottunk a belvárosba. A séta során megtekintettük a különböző magyar vonatkozású helyeket is, a Zrínyi-parkot, Zrínyi Miklós szobrával, a milleniumi pavilont, majd a számunkra nem nemzeti hős Jellasich-szobornál is megálltunk. Emlékeztünk Szent Lászlóra, illetve az általa alapított zágrábi püspökségre a bazilikánál. Majd mindenki bejárhatta a belvárost szabad program keretében – így voltak, akik csak a piacig jutottak, mások a Kőkapuig, a várig, egyéb nevezetességekig.
Hazafelé megemlékeztünk Letenyén az első nap határátlépési kalandjára, majd időben érkeztünk vissza.
Összességében kellemes utat zárhatunk: voltak olyan „élmények”, amikről nem tehetünk (pl, az időjárás), volt olyan is, ami talán rajtunk is múlott. Hangulatában azonban ismét jó utat tudhatunk magunk mögött! A 45 ember élményekben, tudásban gazdagon jött haza.
