Magyar Könyvtárosok Egyesülete
Pest Megyei Szervezete

1827 Budapest, Szent György tér 4-6.
www.pemeksz.hu
Olvasószolgálatos Műhelytalálkozó
Monori élmények
2011. október 12.

A Pemeksz Olvasószolgálatos Műhely legutóbbi tanácskozását Monoron tartotta, Helyismereti szolgáltatások a Pest megyei könyvtárakban címmel.
A moderátor – és egyben a konferencia megszervezője is – a leköszönő elnök, Bazsóné Megyes Klára volt.
Először a város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket és mutatta be a települést, részletesen ismertetve a gazdasági és szociális körülményeket, majd Fülöp Attiláné Mirza, a szervezet nemrég megválasztott elnöke és Hajdú Zoltánné Ági, a vendéglátó könyvtár igazgatója üdvözölte a vendégeket.
Az előadók sorát Pogány György, a pilisi könyvtár igazgatója, sokak egykori tanára nyitotta, aki Főúri könyvtárak Pest megyében a 18. században címmel tartott igen tartalmas előadást. Őt a városi könyvtárak előadói követték. Először Filipszky István a budaörsi gyűjteményt mutatta be: a település 6 és félezer éves múltját több mint 100 kötetből ismerhetik meg az olvasók, ezek jelentős része digitálisan is elérhető az elektronikus könyvtárban, a http://www.budaorskonyvtar.hu/elektronikus/elektronikus_index.php címen.
Gödöllő a helyi hírességek bemutatásában végzett úttörő munkát: egy külön honlapmodul segítségével megalkották a Gödöllői wikit, ahol a Wikipédia mintájára nem csak keresni lehet, hanem regisztráció után akár szerkeszteni is az adott oldalt. Bautista Soldevila Katalin előadása alapján érdemes ellátogatni a http://www.gvkik.hu/wiki oldalra.
Az érdiek munkájáról Paulovits Istvánné számolt be. Eddig 36 saját kiadvány készült városuk múltjáról, melyek egy része digitálisan is elérhető, és továbbiak feldolgozása is a tervek között szerepel. Képeslapokat, cikkeket, szakdolgozatokat, fotókat is gyűjtenek. Ki kicsoda az ő honlapjukon is van, ha nem is wiki formátumban.
Budakeszin is hasonló a gyűjtőkör, de itt a fotókat a helytörténeti múzeum gyűjti. A fontosabb műveket itt is digitalizálják, de csak a helyi hálózatban érhetők el. A képeslapokból készült egy szép kivitelű CD, de ez sincs fent a honlapon az esetleges szerzői jogi problémák elkerülése érdekében. Erről a témáról jómagam, Szőts Dávid előadásában hallhattak a résztvevők.
A következő előadó, Bernula Béla Péter jóvoltából megismerhettük a híres monoriakat, pl. a Borzsák és a Popper család történetét, valamint megtudtuk, hogy itt született Szalay Lenke, a Mogyoró írója.
Végül Becsei Zsuzsanna, a PMK munkatársa beszélt a digitalizált helytörténeti adatbázisokról. A teljes megyére, sőt az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyére vonatkozó műveket gyűjtik, a régi újságokat mikrofilmen. A helytörténeti művek egy része digitálisan is elérhető a honlapon.
Ebéd előtt még röviden megnéztük a könyvtár épületében a malomtörténeti kiállítást.
A finom étkezés után végigjártuk a főteret, az egyes épületek rövid történetét is ismertette a helytörténész, valamint a helytörténeti kiállítást is megnéztük, ahol nem csak néprajzi emlékek és írásos dokumentumok láthatók, hanem régészeti emlékek is.
A napot kirándulással zártuk: felmentünk a Strázsa-hegyre, ahol röviden bemutatkoztak a helybeli borászok, majd meg is kóstolhattuk a finom nedűket. Akinek még volt kedve, felgyalogolhatott a közeli kilátóba, ahonnan még a Budai-hegység csúcsai is láthatók.

Szőts Dávid

Fotótár: Olvasószolgálatos műhelytalálkozó, Monor
Letölthető dokumentum: Gödöllő Wiki (prezentáció, 2,4 MB)
Letölthető dokumentum: A monori Városi Könyvtár bemutatása (prezentáció, 6 MB)
Letölthető dokumentum: Híres monoriak (prezentáció, 21,8 MB)
Letölthető dokumentum: Helyismereti információk az érdi könyvtár honlapján (prezentáció, 5,5 MB)
Letölthető dokumentum: Helyismereti anyag a Nagy Gáspár Városi Könyvtárban (prezentáció, 1,9 MB)
Meghívó: Olvasószolgálatos műhelytalálkozó, Monor