2012. április 4.
2012. április 4-én szép tavaszi időben gyűltek össze Gödöllőn a Pest megyei könyvtárosok, hogy megtartsák az MKE Pest megyei szervezetének éves közgyűlését. Először a szervezet elnöke, egyben a házigazda
Fülöp Attiláné köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően bemutatkozott
Nádor Ildikó, a Pest Megyei Könyvtár új igazgatója, akit
Biczák Péter nyugdíjba vonulása után bíztak meg – a leköszönő igazgató is szólt a közönséghez, ám ezt nem búcsúnak szánta, mivel a szervezet életében a későbbiekben is szeretne részt venni.
Az Egyesület ajándékaként egy monogramos fém könyvjelző emlékezteti a nyugdíjba vonuló
Biczák Pétert,
Dr. Kovács Csillát és
Bazsóné Megyes Klárit a mai napra, s arra, hogy a továbbiakban is a PEMEKSZ-hez tartoznak.
Ezután hosszabb előadás következett:
Rónai Iván, a NEFMI Könyvtári Osztály főosztályvezető-helyettese a könyvtárügy aktuális kérdéseiről beszélt. A legfontosabb változás, hogy a megyei intézmények állami kézbe kerülnek, és egy április 3-án megjelent kormányhatározat szerint a Kormányhivataloktól a nemzeti erőforrás miniszter irányítása alá kerültek. Gazdálkodás tekintetében pedig visszaállították az intézmények 2011. december 31-i állapotát. Megyénként más és más a helyzet, de a minisztérium célja az, hogy a megyeszékhelyeken működő megyei könyvtárak fenntartója a város legyen. A Pest Megyei Könyvtár sorsa még mindig bizonytalan, külön megoldási módot, hosszas egyeztetéseket igényel. A finanszírozási kérdésekben igyekszik az IFLA irányelveit figyelembe venni, itt viszont még csak tervekről tudott beszámolni Rónai Iván, aki a közönség kérdéseire is válaszolt.
Ekkor ismét szervezeti ügyek következtek:
Fülöp Attiláné megtartotta az éves beszámolót, és beszélt az ez évi tervekről. A betegség miatt távol lévő
Bötkös Adrien titkár helyett a pénzügyi beszámolót is ismertette. Ezután a műhelyvezetők következtek: az Olvasószolgálatos Műhely tavalyi munkájáról
Bazsóné Megyes Klára vezetőségi tag beszélt, és mesélt a tavalyi szepességi kirándulásról is.
Némedi Tivadarné vezetőségi tag a Gyermekkönyvtáros Műhely elmúlt évi tevékenységéről számolt be. A közgyűlés egyhangúan elfogadta a vezetőség beszámolóját és a terveket.
A finom szendvicsek és az eper elfogyasztása után
Fehér Miklós, az MKE titkára szólt az egybegyűltekhez. A törvényi változások az MKE-ben is változásokat, újra szabályozást hoznak. Meg kell változtatni az egyesület nevét, mert a szövetség szónak is szerepelnie kell a megnevezésben. Pontosítani kell az összeférhetetlenségi szabályokat is: ha pl. valaki a „nagy” egyesületben vezetőségi tag, akkor a megyei vagy szakkönyvtári szervezetben lehet-e egyidejűleg vezető? Ez ma vitatható. Felmerült még a közhasznúság kérdése is: ennek elnyeréséhez az egyesületnek igazolnia kell a társadalmi támogatottságát, amelyet részben a tagság magas számával és az egyesületben tevékenykedő – regisztrált személyek önkéntes munkájával lehet bizonyítani.
A közgyűlés végén ismét felhívták figyelmünket az év további tervezett programjaira, amelyek a következők:
június 13. Könyvtárosnap: Leányfalu
június 28- július 1. Tanulmányút: Felvidéki várak
szeptember 12. Gyermekkönyvtári műhelytalálkozó: Gödöllő
október 10. Olvasószolgálatos műhelytalálkozó: Ráckeve. Tervezett téma: Szerzői jog