2012. június 13.
2012-ben Leányfalu volt a Pest Megyei Könyvtáros Nap helyszíne, a programot az MKE Pest Megyei Szervezete valamint a Ravasz László Városi Könyvtár szervezte. Az időjárás kegyes volt a közel 150 résztvevőhöz: reggel és délután is volt eső, de a rendezvény alatt éppen nem – ugyanakkor túl meleg sem volt. Olyan sokan szerettek volna jönni a rendezvényre, hogy a Faluház befogadóképességének a korlátai miatt egy héttel a program előtt le kellett zárnunk a jelentkezést.
A kávé és a pogácsa elfogyasztása után megkezdődő ülés moderátora
Fülöp Attiláné Mirza, az MKE Pest Megyei Szervezetének elnöke volt. A nemrég épült szép faluházban egybegyűlteket először
Nyíri Csaba polgármester köszöntötte, és egyben be is mutatta a települést, továbbá szólt néhány szót Móricz Zsigmondról is – nem elvéve a kenyerét a későbbi előadóknak. Nagy örömünkre szolgált, hogy a polgármester úr nem csak a köszöntés erejéig jött el közénk, hanem a teljes rendezvényen velünk maradt Szavaiból érződött, hogy tényleg szívügyének tartja a művelődést.
Másodikként
Bakos Klára, az MKE elnöke üdvözölte a résztvevőket, és egyben hitet tett a könyvtáros szakma jövője mellett.
Végül házigazdánk,
Bedő Szilvia könyvtáros szólt hozzánk: megismertette velünk a könyvtár történetét, amelynek területe a közelmúltban örvendetesen gyarapodott, és új bútorokat is kapott. Mivel a teljes létszám nem fért volna el egyszerre a könyvtárban, ezért mindenki egyénileg tekinthette meg az épületet.
Ezt követően két irodalmi előadást hallhattunk. Először
Dr. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész beszélt Irodalmárok Leányfalun címmel. Móricz Zsigmond és Gyulai Pál voltak közülük a legismertebbek, de éppen az ő hatásukra mások is odaköltöztek. A másik előadás személyesebb hangú volt: Móricz Zsigmond unokája,
Kolos Virág az író életének kevésbé ismert mozzanatairól mesélt. Megtudtuk például, hogy szeretett korán kelni: ilyenkor vagy alkotott, vagy az úgynevezett kofahajóval bement a fővárosba, persze közben fülelt az asszonyok beszédére. Gazdálkodott is a földjén, de ebben nem volt eléggé sikeres, mert olyanokat fogadott fel dolgozni, akik jó történeteket tudtak mesélni, ami sokszor a munka rovására ment. Ritkaságnak számít, hogy még ma is az író leszármazottai lakják az egykori Móricz-villát.
Az előadások után a megye könyvtárügyében 25 éve dolgozók megkapták a Téka-díjat, majd kellemes, mérsékelten meleg időben indultunk el helytörténeti sétánkra.
Kolos Virág és
Bedő Szilvia mutatta be a főbb érdekességeket: a Duna-parton sétálva láthattuk a sajnos jelenleg nem üzemelő hajókikötőt, valamint a hajdani malom helyét, ahol fürdeni szoktak a helybeliek. Ezután a Helytörténeti Múzeum következett, ahol a Móricz Zsigmond életét bemutató szobák mellett Győrffy István szemész professzor fotókiállítása volt látható. A főút másik oldalán a domboldalban haladtunk tovább, a szép, de nem hivalkodó villák mellett, míg végül megérkeztünk az ebéd helyszínére, a Szerencsejáték Zrt. üdülőjébe. A finom ebéddel egy kellemes és tartalmasan eltöltött nap zárult.