Az MKE Pest Megyei Szervezete Fülöp Attilánét javasolja MKE emlékéremre.
Fülöp Attiláné 1975 óta a gödöllői városi könyvtár munkatársa, 1994 óta igazgatóhelyettese, 2009 decembere óta pedig az ő vezetésével működik a nemrég felújított, átépített, korszerű könyvtár.
Részese volt a szakmai munka nagy váltásainak, nemcsak követte ezeket, hanem országos, sőt nemzetközi szinten is innovatívan vett részt ezekben. A könyvtár- felújítás, a berendezkedés nem kis feladatát is igazgatóhelyettesként levezényelte, számtalan szakmai tanácskozásnak, konferenciának adott helyszínt az intézmény – nem kis részben az ő szervezésének köszönhetően. Sokáig háttérmunkásként vett részt ezekben a munkákban, de az önkormányzat decemberi döntése alapján már igazgatóként jegyezheti a gödöllői könyvtárat. Szakfelügyelőként is több könyvtár, könyvtáros is kapott már tanácsot tőle
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest Megyei Szervezetének kezdettől fogva tagja –megtaláltuk a 1978. évi, kissé „megsárgult” belépési nyilatkozatát!
A szervezetben 1994 óta folyamatosan vezetőségi tag, 2007-től az ő vezetésével működik a pemekszen belül az olvasószolgálatos műhely. 2007 óta az MKE ellenőrzőbizottságának a tagja.
Két gödöllői vándorgyűlés (1985 és 2005) szervezése is a nevéhez fűződik, különösen a másodikhoz kötődik a neve, hiszen ő volt a szervezőbizottság lelke.
Ötletességére, szervezőkészségére mindig számíthatunk, de empátiája, pozitív hozzáállása sokaknak emberi és szakmai erőt ad a mindennapok nehézségeinek elviseléséhez is.
Gödöllő városa már elismerte tevékenységét Gödöllő Kultúrájáért díjjal, mi is jó szívvel ajánljuk az MKE-emlékéremre.