Magyar Könyvtárosok Egyesülete
Pest Megyei Szervezete

1827 Budapest, Budavári Palota "F" ép.
www.pemeksz.hu
Kirándulás Zakopaneban
2009. június 25-28.

Az MKE PEMEKSZ szervezésében június 25-28. között remek kiránduláson vehettek részt a szerencsések: könyvtárosok, kevésbé könyvtárosok, bizonyos feleségek urai, egy könyvvizsgáló, mérnökök, és én, a krónikás.
 
Ez utóbbi tisztán önkéntes föladat, Édesanyám, egyben a kirándulás egyik szervezője, Bazsóné Megyes Klára visszautasíthatatlan ajánlatára azonnal rábólintottam. Lássuk tehát, mi a helyzet a lengyel-magyar barátság frontján.
 
Pest Megyei Könyvtárosok Szervezete által megvalósult utazás négy napja során számos kompromisszumot kellett megvalósítani, mivel négy napba (amibe az utazás is beletartozik), nem lehet egy egész régió épített és természeti értékeit megcsodálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a négy napot Zakopane piacán, illetve az egyébként nagyon kellemes főutcáján töltöttük el.
 
Első nap
 
Tehát 25-én hajnalban megkezdődik Budapest és környékének több pontján táskás szemekkel ácsorgó résztvevők összenyalábolása. Salgótarján, Somoskőújfalu elérésével a létszám teljessé válik (41 fő), átlépjük az egyre inkább lebomló mesterséges határt, és innentől kezdve teljes sebességgel Lengyelország felé vesszük az irányt. Azazhogy csak majdnem, hiszen a szlovák rendőrség odaadó és aggódó figyelmességének köszönhetően megtudhattuk, hogy sofőrünk az elmúlt pár hónapban mennyit és mikor pihent (ez kötelező vizsgálat volt, a szerv szerint). Fél, inkább háromnegyed óra elteltével már ki is szabadultunk a szlovák vendégszeretet már-már fojtogató öleléséből, és folytathattunk utunkat Kassa felé. További hatósági fönnforgás már nem keresztezte utunkat, így Kassa, Eperjes érintésével Bártfa, immár UNESCO védettség alatt álló főterére érkeztünk. Az egykori szepességi szász, majd német-magyar város gyönyörű gótikus templomának megtekintése után a nemrégiben felújított főtéren kellemes perceket töltött el a jó szlovák sörre vágyó értő közönség.
 
A kissé elnyújtott utazás utolsó szakasza következett, nem az eredetileg tervezett útvonalon (több lezárt út miatt) Ószandecbe (Stary Sacz), hanem azonnal a szállásunkra, Zakopaneba. Sajnos az elfogyasztott söröknek köszönhetően az utazás sokunk számára emlékezetes marad, s nem feltétlenül a Magas Tátra szépségei miatt. Szerencsére buszunk és kiváló sofőrünk mindenkit épségben és egyben szállított a szálláshoz, az Anna panzióhoz ahol gyönyörű körülmények között lakhattunk három éjszakát.
 
Házigazdáink az európai színvonalú szobák mellett, a félpanziós ellátás keretében igyekeztek megmutatni mire képes a lengyel, pontosabban a kárpáti lengyel gasztronómia. Nagyon sokra, nekünk elhihetik. Az ismerkedési est kötetlen hangulata során, meg kellett tapasztalnunk, hogy kis hazánk egyik legerősebb társadalmi csoportja a könyvtáros réteg, hiszen, ahogyan a bevezetőben is utaltunk rá, a könyvtáros (többnyire) feleségek, mobilizálni tudták olvasóikat, fiaikat, lányaikat és természetesen a korábban már ezerszer emlegetett uraikat (sic) is. Az ismerkedés után legtöbbünk már visszavonulót fújt szobájába, ami nem is csoda ilyen fárasztó nap után. Ugyanakkor számunkra még volt egy komoly, teljesítésre váró feladat, Gyula barátommal felszerelkezve, elkezdtük feltérképezni a lengyel sörgyártás mai állapotát. Örömmel jelenthetjük, Ferenc József-i békebeli hangulat árad Délkelet-Lengyelországban: minden nagyon rendben van malátaügyben.
 
Második nap
 
Pénteken Nedec, az egykori magyar határvár volt az elsőszámú célpontunk. Útközben azonban útba ejtettük a méltán híres debno-i fatemplomot, amely csodálatos falfestményei és szinte már nyomasztóan gazdag belső berendezése mellett, az udvarán egy kőből és láncokból kirakott rózsafüzér miatt híres. Az egykori Berzeviczyek és Szapolyaiak vára, Nedec meglátogatása nagyon megérte, hiszen a maga romantikus, filmbe illő környezetével és falaival sokunkat elvarázsolt. A lengyel túravezetésnek köszönhetően a magyar történelemből sem valami más ország történelme lett, így közösen jó volt megemlékezni a történelmi Magyarország és Lengyelország közös életéről. A Dunajecen (és az egész régióban) sajnos hatalmas árhullám söpört végig, így a tutajozás elmaradt, de az első napról átcsúsztatott programmal, az ószandeci kirándulással pótoltuk magunkat. A múzeumváros főtere mellett, a Szent Kinga alapítású klarisszakolostor, Szent Kinga kegyhelyét néztük meg, s hallgattuk meg a kolostor egyik plébánosának szívet melengető beszédét.
 
Harmadik nap
 
A harmadik nap kicsit könnyedebb programot ígért. A kötetlen városnézés és piacozás után (mely piacon bizony sokan tudtak magyarul, in memoriam lengyel piac), szerény életem súlyos megpróbáltatásai következtek: lanovkával a ’majd kétezer méteres Kasprowy csúcsára igyekeztünk. Mivel én már két méter magasan szédülök, a mérnöki munka eme csúcsteljesítménye, mely helyenként több száz méteres szurdokvölgyeket ível át, nem hatott meg kifejezetten. Ellenben a többieket már inkább, hiszen ők nyitva tartották a szemüket is. A csúcsra érve igazi júliusi hangulat fogadott minket, helyenként hóval, de leginkább köddel (valójában felhővel). A lanovka felső állomása után még egy pár méteres szintkülönbséget „leküzdve” elértünk a valódi csúcsra, ahol csodálatos kiállítás tárult – volna elénk, ha a már említett felhő hatására nem úgy éreztük volna magunkat, mint akik egy nagy adag tejfölben úszkálnak céltalanul. A visszafele út talán még nehezebb volt számomra, hiszen úgy tűnt, hogy kétszer olyan gyorsan haladunk, mint felfelé. Emellett az a tény sem kifejezetten tudott vigasztalni, hogy a lanovkát 1936-os fennállása óta egyszer sem érte baleset. Egy tériszonyos számára ugyanis evidens, hogy pontosan azt az eszközt fogja baleset érni, amin éppen ül, áll, vagy csak simán a korlátot fogva retteg. (Mint később kiderült, nem egyedül voltam a rettegésemben!) Túlélve a túlélhetetlent, a jól megérdemelt vacsora várt minket, és természetesen a már hagyományossá váló tevékenységünk: Zakopane hangulatos kerthelyiségeinek felfedezése.
 
Negyedik nap
 
Utolsó napunkon, a már kissé leharcolt társaság egy rövid piacozás után (amolyan december 24. délelőttjének hangulatával), hazafelé vette az irányt. Persze látnivaló nélkül most sem maradtunk, hiszen útba ejtettük Árva várát, a Thurzók egykori vadászkastélyát. A magyar királyság talán egyik legszebb vára, ma már persze a kreatív szlovák történelemoktatásnak hála, az egyik legősibb szlovák (sic) nemesi család birtokaként szerepel, de hála az érdi könyvtár nagyszerű igazgató-helyettesének, és a kirándulás egyik szervezőjének és állandó idegenvezetőnknek, Sebestyénné Majchrowska Ewa-nak, hozzánk már nem jutott el sajátos történelemszemléletük. Árva után végleg hazafelé vettük az irányt, így a vasárnap estét már mindenki saját, otthon hagyott családja körében tölthette, és mesélhette az élményeit.
 
A kirándulás megszervezéséért, lebonyolításáért, és a pozitív gondolkodásáért (amely az esőt is nagyobbrészt távol tartotta) minden dicséret megilleti a szervezőket, az MKE PEMEKSZ vezetőségét, azon belül is Sebestyénné Majchrowska Ewa-t, Gerber Györgyöt, és Bazsóné Megyes Klárát.
 

 

Bazsó Bálint

Meghívó: Tanulmányút, Lengyelország