Magyar Könyvtárosok Egyesülete
Pest Megyei Szervezete

1827 Budapest, Budavári Palota "F" ép.
www.pemeksz.hu
Egyéb díjazottak

A Téka-díjon és a Nagy Ferenc-díjon, tehát az általunk alapított és adományozott két díjon kívül léteznek még olyan díjak, melyek könyvtár-szakmai munkáért adhatók. Ezek mellett természetesen sok-sok olyan kitüntetés van, amit megkaptak/megkapnak a kollégák, de ezeket e helyen nem áll módunkban feltüntetni – sem a díjakat, sem a kitüntetettek nevét.
„Kimondottan” könyvtár-szakmai díj a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Emlékérme, melyet 1985 óta kaphatnak azok a kollégáink, akik az egyesületi munkában élen járnak.
Ez tehát kimondottan egyesületi díj, ezért úgy gondoltuk, közzé tesszük azok nevét, akik szervezetünkből ezen kitüntetésben részesültek. A kitüntetettek egy része a mi szervezetünk javaslata alapján kapta a díjat, de ezt nem emeltük ki.
Ugyancsak közzé teszzük azok nevét, akik megkapták a Bibliotéka Emlékérmet, valamint a Szinnyei József-díjat – ezek ugyancsak könyvtári munkáért adható, de már magasabb szintű (minisztériumi) kitüntetések.
Kérjük, ha valakinek tudomása van olyan díjazottról, aki a mi szervezetünk tagja volt, de nem szerepel a listában, közölje velünk! (Az MKE honlapján elérhető a díjazottak teljes listája!)

2018. Sebestyénné Majchrowska Ewa Érd MKE Emlékérem
2015. Bartos Éva, Dr. Budapest MKE Emlékérem
2015. Jancskár Judit Vác MKE Emlékérem
2014. Bazsóné Megyes Klára Érd Szinnyei József-díj
2013. Mándli Gyula Vác Kertész Gyula-emlékérem
2013. Szamosvári Istvánné Ráckeve MKE Emlékérem
2012. Biczák Péter Szentendre Szinnyei József-díj
2011. Béresné Dávid Magdolna Budakeszi MKE Emlékérem
2011. Gerber György Szentendre Kertész Gyula-emlékérem
2010. Fülöp Attiláné Gödöllő MKE Emlékérem
2009. Gerber György Szentendre MKE Emlékérem
2008. Szilágyi Márta Érdekújvár MKE Emlékérem
2007. Bazsóné Megyes Klára Érd MKE Emlékérem
2007. Biczák Péter Szentendre Bibliotéka Emlékérem
2007. Solmosi Márta Ipolyság MKE Emlékérem
2006. Bartos Éva Budapest Szinnyei József-díj
2006. Gloserné Szabó Györgyi Gödöllő MKE Emlékérem
2005. Tóth Lászlóné Monor MKE Emlékérem
2000. Bartos Éva Budapest MKE Emlékérem
2000. Kiss László Szentendre Szinnyei József-díj
1999. Biczák Péter Szentendre MKE Emlékérem
1999. Mándli Gyula Vác MKE Emlékérem