Magyar Könyvtárosok Egyesülete
Pest Megyei Szervezete

1827 Budapest, Budavári Palota "F" ép.
www.pemeksz.hu
„Születésnapi buli” Érden - a szervezők szemével
Behálózott irodalom című konferencia
2008. szeptember 24.

Szinte egy véletlen kapcsán tudatosult vezetőségünkben, hogy 30 évesek lettünk. No, nem személy szerint külön-külön – sajnos –, hanem így együtt, mint a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest Megyei Szervezete. S ha már így esett, úgy döntöttek, eljöttök hozzánk, Érdre, a Csuka Zoltán Városi Könyvtárba, s szakmai nappal összekötött ünnepi közgyűlés keretében ünnepeljük meg a jeles eseményt.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, és ez nagyon fontossá vált, hiszen helyünk igen szűkös volta miatt két épületünk között, meg az udvaron jöttünk-mentünk (a szervezők gyakran futkároztak) többször is a nap folyamán (nem teljesen ide és így terveztünk, de mint tudjuk, ember és könyvtáros tervez, …). A megérkezés és találkozás öröme után kezdődött a szakmai program.
Konferenciánkat a levezető elnöknek, Bazsóné Megyes Klárának, egyesületünk elnökének és egyben az érdi könyvtár vezetőjének üdvözlő szavai nyitották meg. Köszöntötte az egybegyűlteket Segesdi János úr, Érd városának alpolgármestere is. Ezt követően nagyon kedves eseménnyel indítottunk: most került először átadásra a Nagy Ferenc díj. Kollégáink ismertették az újonnan alapított elismerés odaítélésének szabályait, s megemlékeztünk az alapítóról is. Nagy örömünkre szolgált, hogy az elhunyt özvegyét körünkben üdvözölhettük. A díjat a Pest Megyei Önkormányzat képviseletében Török Vincze István adta át Orosz Ágnesnek, aki a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ munkatársa. Ezúton is gratulálunk neki!
Következtek a szakmai előadások, melyek témái mind a „Behálózott irodalom” körül forogtak – mik a legfontosabb feladataink rohamosan változó világunkban, s hogyan, milyen eszközökkel tudunk megfelelni ezeknek az új kihívásoknak. Az első előadást Gereben Ferenc tartotta az olvasáskultúra múltjáról és jelenéről. Nem sok biztatót mondott nekünk a felmérések eredményei és mutatott tendenciái alapján, de azt hiszem, ez a helyzetkép egyetlen gyakorló könyvtárost sem lepett meg. Hiszen ezért is terveztük a tanácskozást ebben a témakörben, hogy segítsünk egymásnak, miben, milyen irányban, milyen új módszerekkel tudjuk visszacsalogatni és megtartani olvasóinkat, könyvtárhasználóinkat.
Gereben tanár úr után Sudár Annamária beszélt nekünk lelket gyönyörködtető hévvel és stílusban a tartalomszolgáltatásról, az értéknövelt honlapokról és ezek kapcsán az olvasáskultúráról, hasznos ötletekkel szolgálva kis munkacsoportjának tevékenységének, s e tevékenység eredményeképpen létrejött-létrejövő produktumok bemutatásán keresztül.
A két tartalmas előadás után kicsit szusszantunk, pihenőt tartottunk. Felfrissítettük testünket-lelkünket, majd nekivágtunk a délutánnak.
A következő beszámolóban Tamás Kincső mutatta be nekünk a HUMANUS-t, a Humántudományi Tanulmányok és Cikkek adatbázisát, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum két munkatársa következett. Bánki Zsolt a múzeum helyzetéről, digitális korunkban felmerülő problémáiról beszélt, valamint elektronikus szolgáltatásaikat és fejlesztéseiket ismertette meg velünk. A következő fél órában a Digitális Irodalmi Akadémiáról, szerveződésének és működésének elveiről, feladatairól, céljairól hallgathattunk beszámolót Radics Péter tolmácsolásában.
A tanácskozás délutáni részét Liskáné Fóthy Zsuzsa kolléganőnk zárta, aki a mindennapjainkban zajló, gyakorlati tájékoztatás, a gyors információszolgáltatás és az irodalomkutatás helyzetét foglalta össze számunkra – természetesen saját tapasztalati alapján.
Ünnepélyes keretek között kezdtük a napot, s úgy is fejeztük be. Elnökünk köszöntötte az egyesületünkbe frissen belépett tagokat, és azokat a fiatal könyvtárosokat, akik egyidősek szervezetünkkel. A koccintás előtt Biczák Péter zárszavában szólt néhány szót az elmúlt 30 évről, s megemlékezett arról a néhány kollégáról, akik sajnos már nem lehettek itt velünk, de az évek során jelentős szerepet játszottak abban, hogy mi, most 2008-ban születésnapot ünnepelhessünk.
A tanácskozást falatozással, és az elmaradhatatlan és közkedvelt kötetlen beszélgetéssel fejeztük be.
Az érdi könyvtárosok nevében bízom benne, hogy sem szellemileg, sem testileg nem maradtatok éhesen ezen a napon nálunk, s főképpen, hogy jól éreztétek magatokat! Mi nagyon elfáradtunk estére, de szeretettel várunk Benneteket legközelebb is, s ígérjük, hogy a 40. évfordulón lesz igazi szülinapi torta is!

Nida Judit

Fotótár: Konferencia, "Behálózótt irodalom"
Letölthető dokumentum: Digitális Irodalmi Akadémia (prezentáció, 36 kB)
"Behálózott irodalom" című konferencia, Érd, Radics Péter (PIM) előadása
Letölthető dokumentum: Tartalom, szolgáltatás - tartalomszolgáltatás (prezentáció, 64 MB)
"Behálózott irodalom" című konferencia, Érd, Sudár Annamária (OSZK MEK) előadása
Letölthető dokumentum: Tájékoztatás a gyakorlatban (prezentáció, 188 kB)
"Behálózott irodalom" című konferencia, Érd, Liskáné Fóthy Zsuzsanna (GVKIK) előadása
Letölthető dokumentum: Boldogult olvasó-koromban (prezentáció, 4 MB)
"Behálózott irodalom" című konferencia, Érd, Gereben Ferenc (PPKE) előadása
Letölthető dokumentum: Irodalmi múzeum a digitális korban (prezentáció, 142 kB)
"Behálózott irodalom" című konferencia, Érd, Bánki Zsolt (PIM) előadása
Meghívó: Konferencia, "Behálózótt irodalom"