Kiss László
(1940-2019)
2019 februárjában jött a szomorú hír: meghalt Kiss László, a Pest Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatóhelyettese, Szinnyei József-díjas könyvtáros.
Kiss László könyvtárosi pályafutását Encsen, a Járási Könyvtárban kezdte 1960-ban hálózati könyvtáros munkakörben. A katonai szolgálat teljesítése után visszatért az encsi Járási Könyvtárba, ahol előbb igazgatóhelyettesként dolgozott és gondozta az ország egyik legnagyobb járásnak 86 könyvtárát, majd 1972-ben kinevezték a könyvtár igazgatójának.
Jellemző magas színvonalon végzett munkájára, hogy amikor áthelyezését kérte1973-ban a Pest Megyei Könyvtárba, a nagyközségi tanácselnök így írt róla: „Nagy szakmai gyakorlatával sok segítséget nyújtott a könyvtárvezetőknek és módszertani füzeteivel a könyvtári munka gyakorlati megoldásait könnyebbé tette. A községi tanácsvezetést személyes megjelenésével meggyőzte a könyvtárak felújításának, korszerűsítésének szükségességéről. Ennek köszönhető, hogy járásunk területén több könyvtárat felújítottak, új felszereléssel gyarapították, illetve új objektumok jöttek létre.”
1977-ig dolgozott a Pest Megyei Könyvtárban, mint hálózati csoportvezető, ebben az időszakban költözött ki a könyvtár Szentendrére (1975). 1977-ben hazahívták szülővárosába, Gyulára, ahol a Járási Könyvtár (ma Mogyoróssy János Városi Könyvtár) igazgatója lett. 1979-ben a Békés Megyei Könyvtárba, Békéscsabára hívta Lipták Pál igazgató igazgatóhelyettesnek.
A minősítésében ezt írták róla: „Kiemelkedő a Békés megyei tanácsi közművelődési könyvtári hálózat fejlesztésében kifejtett tevékenysége. Jelentős a szerepe az utóbbi közel tíz évben végzett könyvtár korszerűsítési program – 1985-ben az IFLA könyvtárépítészeti és berendezési szekciójának tanácskozásán – nemzetközileg is elismert megvalósításában.
Valamennyi könyvtár felújításában, a tervezéstől a berendezésig tevőlegesen részt vett.
Véleménye, döntései, úgy szakmai megalapozottságuk, mint gyakorlati megvalósíthatóságuk tekintetében kiállták az idők próbáját. Szakismerete, hivatástudata, embersége példamutató valamennyi kollégája számára.”
1989-ben Budapesten élő idős édesapja gondozása érdekében áthelyezését kérte a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtárba, ahol a módszertani osztály vezetője lett.
1991-ben a Pest Megyei Könyvtár újra önálló intézménnyé vált, ekkortól Kiss László igazgatóhelyettesként irányította a megye könyvtárainak módszertani ellátását.
Munkájára jellemző volt a magas szintű szakmai tájékozottság, a gyakorlatiasság, mellyel nagy tekintélyt vívott ki a megye könyvtárosai között. Minden Pest megyében lezajlott bővítésnél, új beruházásnál, átalakításnál ott volt, munkájának eredménye, hogy a könyvtári alapterület Pest megyében a rendszerváltozást követő tíz évben megduplázódott. Neki köszönhető, hogy a megyei könyvtárak szerepének rendszerváltást követő válsága közepette a Pest Megyei Könyvtár megőrizte szakmai, emberi tekintélyét. A könyvtárosok többsége, de a fenntartók is támaszkodhattak könyvtárügyi döntéseiknél az intézmény véleményére.
1989-től nyugdíjba vonulásáig (2000) szerkesztette a Pest Megyei Könyvtárost, mely neki köszönhetően elismert színvonalú megyei szakfolyóirattá vált.
Kiss László aktív részese volt a könyvtári közélet szervezésének is. 1978-tól 1982-ig a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Békés megyei szervezetének elnöke, 1994 és 1998 között a Pest Megyei Szervezet vezetőségi tagja, az MKE Helyismereti szervezetének vezetőségi tagja volt. Tevékeny közreműködője volt a fenti szervezetek szakmai programjainak, segítette számos országos és megyei esemény lebonyolítását, gondozta a tanácskozásokat követő kiadványokat.
1969-ben Szocialista Kultúráért kitüntetést, 1985-ben Békés Megye Közművelődési Díját, 2000-ben Pest Megye Közművelődési Díját, ugyancsak 2000-ben a Szinnyei József-díjat kapta meg tevékeny, gazdag életpályája, magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként.
Eddig úgy írtam Kiss Lászlóról, ahogy ő elvárta volna tőlem: tárgyszerűen, konkrét tényekre támaszkodva, szövegeket pontosan idézve. De Kiss Laci (mert mindenki így hívta szerte Pest megyében) ennél sokkal többet jelentett számomra, számunkra. Az egyik legnehezebb időben szolgálta Pest megye könyvtárügyét, akkor, amikor a rendszerváltozást követően nem tudtuk, hogy a társadalomnak milyen könyvtárakra van szüksége, milyen cselekvési lehetőségeket hagy számunkra a politika, és főleg milyen forrásokat tudunk megszerezni a fejlesztési elképzeléseinkhez. Laci tapasztalata, tudása, türelme és higgadtsága nélkül nem sikerült volna Pest megyében annyi épületet, helyiséget megszerezni könyvtári célra, mint amennyit a 90-es években sikerült. Jelentős szerepe volt a Megyei Könyvtár felett folyó tulajdonosi, finanszírozási megye-város küzdelem lecsillapításában, majd megszüntetésében is. Ez idő tájt folyt a könyvtárak számítógépesítése, nagyon komoly, az egész megye könyvtárügyére kiható döntéseket kellett meghoznunk.
1989-ben egy 38 éves, pályakezdő megyei könyvtárigazgató voltam, Laci bölcsessége, tanácsai, segítsége meghatározó volt abban, milyen irányba vigyük a megyei könyvtár, a megye könyvtárügyét. Szívóssága, kitartása, precizitása példaadó volt számomra, de tudom, a megye könyvtárosai körében is nagy tiszteletnek örvendett. Szerették, mert segítőkész, emberséges volt, nyugalma sok kollegát segített át nehéz helyzeteken.
Kedves szokása volt, hogy a férfikollegáit bátyámnak szólította, holott sok esetben jóval fiatalabbak voltunk nála.
Nyugdíjba vonulása előtt az volt a kérése, menjünk el ifjúsága színhelyére, az encsi járásba és környékére. Néhányunk számára, akik elkísértük erre az útra, máig emlékezetes ez a két nap, az ország egyik legszebb vidékét jártuk be.
2000-ben Laci nyugdíjba ment, és visszaköltözött Budapestről szülővárosába, Gyulára. Onnan jött most a hír: 2019. február 16-án Laci meghalt.
Kedves Laci, kedves Bátyám, köszönöm a sorsnak, hogy együtt dolgozhattunk.
Nyugodj békében, Isten veled!
